MESTERKURZUS KARMESTEREKNEK 2021

A MESTERKURZUSRÓL

A mesterkurzus különleges jelentősége, hogy egy kiemelkedő színvonalú zenekar jelenti a bázisát, amely itthon és külföldön is intenzív játékmódjáról, egységes játékkultúrájáról, magas szakmai és emberi motivációjáról híresült el és a kurzus résztvevői számára lényegében az egész kurzus időszak alatt rendelkezésre áll. A mesterkurzus munkájának középpontjában nem elsősorban a technikai készségek fejlesztése, hanem a művek és a kotta minden részletének értésén alapuló, mély tudásának megszerzése áll. Mindemellett Hollerung Gábor a kurzus folyamán a karmesteri tevékenység legfontosabb funkcióira, a karmester szükséges és szükségtelen tevékenységére, a zenekarral való kommunikáció mechanizmusaira is fontos hangsúlyt helyez.
A próbák egy része a kurzusvezető közvetlen irányításával történik akár a zongora, akár a zenekar mellett. A cél az, hogy a kurzus minél több aktív résztvevője minél több műrészlet elvezénylésével szerezzen tapasztalatot saját, vagy mások munkája alapján. A koncerten valamennyi aktív résztvevő fellépése lehetséges. A koncerten vezényelt tételekről a Maestro dönt, és két nappal a koncert előtt, pénteken délután és szombaton már mindenki csak a saját műsorát próbálja. A hangversenyt megelőző utolsó próbákon a kurzusvezető által beosztott időrend szerint próbálnak a résztvevők.

Az eddigi évek gyakorlata alapján, a zenekar és a Maestro a mesterkurzus végén, kiválaszthat egy karmestert, aki meghívást kap a zenekar következő évadának egyik koncertjére. A meghívott karmester nevét a Gálakoncerten jelenti be a Maestro.

Aktív résztvevők száma: maximum 12 fő

A mesterkurzus nyelve: angol
(Szükség esetén a kurzusvezető magyar és német nyelven is segítséget nyújt.)

IDŐPONT ÉS MENETREND

2021. július 10-18.

július 10. 15.00- műelemzés
július 11.,12. 10.00-13.00 és 14.00-17.00 kétzongorás próbák
július 13. 10.00-13.00 kétzongorás-, 14.00-17.00 zenekaros próbák
július 14, 15. 10.00-12.00 kétzongorás próba passzív résztvevőknek, 12.00-15.00 és 16.00-19.00 zenekaros próbák
július 16, 17. 10.00-13.00 és 14.00-17.00 zenekaros próbák
július 18. 10.00 főpróba és 19.30 záróhangverseny

PROGRAM

Beethoven: V. szimfónia
Grieg: a-moll zongoraverseny
Bartók: Fából faragott királyfi – nagy szvit Op. 13

A résztvevők valamennyi műből felkészülnek.

RÉSZVÉTELI DÍJ

Aktív résztvevők: 1500 Euro (bruttó) részvételi díj. (Azok számára, akiket nem fogadunk aktívnak, és passzív résztvevőként sem szeretnének részt venni a kurzuson, a jelentkezési díjat visszautaljuk.)
Ha a koronavirus okán a mesterkurzust nem tudjuk megtartani, a befizetett összeget 100%-ban visszateritjuk.
Passzív résztvevők: 300 Euro (bruttó) részvételi díj

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói előzetes megbeszélés alapján, kedvezményt kaphatnak a részvételi díjból.

A részvételi díj tartalmaz egy videofelvételt (karmesterkamera) a résztvevő hangversenyfelvételéről.

Az utazásról, szállásról, étkezésről és a kottákról a résztvevőknek önállóan kell gondoskodniuk. Amennyiben igény van rá, a szervezők tudnak szállást ajánlani.

JELENTKEZÉS

Jelentkezési határidő: 2021. május 15.

A jelentkezést két héten belül regisztráljuk és visszaigazoljuk. A jelentkező legkésőbb 2021. május 28-ig értesítést kap, hogy a kurzusvezető aktív résztvevőként fogadja-e.

A jelentkezés módja:
A jelentkezési lap kitöltése és beküldése itt: Jelentkezési lap

A jelentkezésnél előnyt jelent egy video felvétel a jelentkező vezényléséről.

A jelentkezés akkor tekinthető érvényesnek, ha a jelentkezési díj a jelentkezési határidőig megérkezik a Mesterkurzus számlájára. Azok számára, akiket nem fogadunk aktívnak, és passzív résztvevőként sem szeretnének részt venni a kurzuson, a jelentkezési díjat visszautaljuk. A mesterkurzus szervezői fenntartják a jogot, hogy amennyiben az aktívként fogadott jelentkező nem fizeti be határidőre a részvételi díjat, a helyét feltöltse más jelentkezővel.

A részvételi díj összegének befizetésének határideje aktív és passzív résztvevőknek egyaránt: 2021. június 10.

A jelentkezési és részvételi díjat az alábbi bankszámlaszámra kérjük átutalni:

A kedvezményezett neve és címe:

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Közhasznú Nonprofit Kft.
1221 Budapest, Tóth József utca 47.
Bank neve és címe: OTP BANK Nyrt.
1051 Budapest, Nádor u. 6.
IBAN: HU16 1172 2003 2014 1178 0000 0000
BIC (SWIFT) CODE: OTPVHUHB

A mesterkurzus szervezője szükség esetén fenntartja a feltételek kismértékű változtatásának jogát.

Ha bármilyen további kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot magyar, angol, német vagy olasz nyelven!

Információ:
Budafoki Dohnányi Zenekar
1087 Budapest, Kerepesi út 29/b
e-mail: [email protected]
tel.: +36 1 322-1488
www.dohnanyiacademy.com

„A tanulás közben itt szerzett élményeim egész életemben mindig is egyediek és utolérhetetlenek lesznek.”
„A zenekar kifejezetten családias, amit soha életemben sehol máshol nem tapasztaltam még.”
Yu-An Chang (Tajvan)

„Észbontó volt ez a hét.”
„Saját bőrömön éreztem, ahogy karmesterként fejlődöm és egyre magabiztosabbá válok.”
Lee Pophal (USA)

„Eddig úgy 12 mesterkurzuson vettem részt, és ez a legjobbak egyike volt ahhoz, hogy sokat tanuljak a klasszikus tagolásról (a Maestro-val egy hét leforgása alatt többet tanultam a klasszikus tagolásról, mint talán egész eddigi karrierem során) és a hagyományos magyaros kifejezési módokról.”
„Úgy érzem rendkívül sokat tanultam ezen a mesterkurzuson…”
„A zenekar egyike a legjobbaknak, akikkel valaha is együtt dolgoztam.”
„Gábor egy fantasztikus, türelmes és mindig megközelíthető tanár – ami ritkaságszámba megy a szakmában.”
Daniel Whisler (USA)

„A Maestro-nak óriási a tudása és csodálatos a zenekara. Köszönöm, hogy mindkettőt megosztotta velünk.”
„Sok kedves és örömteli emlékem lesz erről a következő évek során is.”
„… a kiváló zenekari tagok művészi tökéletessége, képességei, közös szíve, odaadása, lelkesedése – és humora (!)…”
Adrian Head (Ausztrália)

„Iránymutatást kaptam arra, hogy még kifinomultabban értelmezzem a zenét, és megismerkedtem az igazi klasszikus stílussal.”
„Köszönöm a lehetőséget, hogy a Maestro-tól tanulhattam.”
Daniel Michael Galant (USA)

„Nagyon tetszett a zenekari tagok (és a zongoristák) minden karmester felé kimutatott nyitottsága és a hajlandóságuk arra, hogy segítsék a fiatal karmestereket szakmai és zenei színvonaluk emelésében.”
Kornel Laszlo Thomas (USA/Magyarország)